DSC_01040 (1).JPG

Halihó!

A Balmádifjak Csapata sok-sok szeretettel üdvözöl a frissen elkészült weboldalán!

Long sztori - short: tizenéves-huszonéves-harmincéves ifjak és fiatal, ámbár tapasztalattal rendelkező szakemberek vagyunk értetek, magyar fiatalokért! 

Hogy mivel is foglalkozunk nagy címszavakban?

- nemzetközi mobilitással, 

- élményalapú, nem formális tanulással, 

- helyi közösségfejlesztéssel Balatonalmádiban és vonzáskörzetében,

- nemzetközi együttműködésekkel Európa-szerte.

  • Instagram
  • Facebook
  • TikTok

Történetünk már történelem

13 évvel ezelőtt bátor és eltökélt helyi fiatalok, és idősebbek, pedagógus- és szociális szférában dolgozó szakemberek megalapították a Balmádifjakat, azaz az Alapítványt Balatonalmádi Ifjúságáért. Az alapító atyák célkitűzése már 2009-ben is a közösségépítés volt, amit helyi fiataloknak szóló minőségi és szórakoztató programok megteremtésével, kultúrával, zenévél, tánccal, művészetekkel, valamint a fiatal korosztály készség- és kompetenciafejlesztésével értek el. 

 

2015-ben az akkori ifjúság, egy fiatalabb generáció vette át a vezető szerepet a Balmádifjak Alapítvány életében, mind az elnökségében, mind a kuratóriumban. Előtérbe került a környezetvédelem: a környezettudatos egészségre nevelő foglalkozások és a helyi szemétszedési akciók megszervezése, együttműködés a Györgyi Dénes Általános Iskolával és a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziummal. 

 

Az irodalomkedvelőknek modern költészet adta programokkal: helyi slam poetry eseményekkel kedveskedtek. Kiemelt figyelmet szántak a helyi gyermeknek szóló programok megszervezésének és a Márton napi hagyományok életre keltésének. Részt vettek a tavaszi zsongáson és a majálison, valamint közösségépítő délutánokat tartottak.  Megkezdték az együttműködést a nagyvázsonyi Fekete Sereg Egyesülettel és részt vettek a Fiatalok megtartása vidéken - Workshop how we can keep youngsters in rural area c. foglalkozáson. Valamint a Balmádifjak Csapata ott volt az Európai Önkéntes Szolgálat 20. évfordulójára megrendezett programsorozaton is.

2016 nyarán megrendezték az első Almádi Ifjúsági Pikniket, ahol a fiatalok helyi kultúrával, zenével és hagyományőrzéssel kapcsolatos programokon vettek részt. A fiatalabb korosztály számára a játszóház volt a szórakozás központi eleme, a nagyobbaknak közönségtalálkozó és a Hősök zenekar tagjainak panelbeszélgetése, Szolnoki Lajos akusztikus duója, Selector Emka utcabálja, táncház és a nagy színpad nyújtott szórakozási lehetőséget az offline térben.  

Együttműködésben a Bármikorral Járai Márk, a Halott Pénz énekes-gitáros frontemberének akusztikus műsorát szervezték. Promotáltak számtalan helyieknek szóló és hagyományőrző, nemzetközi önkéntes, Európai Önkéntes Szolgálat, Erasmus+ és Eurodesk hálózat általi lehetőséget a fiataloknak. 2016. augusztus 20-27. között Horvátországban Rogoznicában a Migration vs. Integration ifjúsági cserén 5 almádi fiatalnak biztosítottak 100%-ban uniós finanszírozású programon való részvételt. 2016. szeptember 4-9. között Litvánia fővárosában, Vilniusban a Promote Yourself Erasmusű+ tréningen vettek részt a Balmádifjak Csapat tagjai.

2019 óta pályázunk Erasmus+ ifjúsági csereprogramok megvalósítására. 2019-ben a Balmádifjak Csapata részt vett Hollókőn az Egyesek önkéntes fogadással és projekt implementálással foglalkozó magyar képzésén. A 2020-as esztendőben, a koronavírus okozta helyzet ellenére is, bár személyes programjaink megvalósítását nagymértékben felfüggesztettük, de három ifjúsági csere megvalósítására nyertünk támogatást, felvette velünk az első kapcsolatot az informális csoport, a Be Best Hungary. Beadtuk első Európai Szolidaritási Testület Önkéntes Projektjeinket.

2021-ben boldogságunkra bővült a Balmádifjak Csapatának létszáma, újabb informális csoporttal kezdtük meg együttműködésünket. Július 14-23. között a Balmádifjak Csapatának tagjai is részt vettek a barcelonai Ready2work ifjúsági cserén. Július 27-augusztus 3. között a litván INFOWARS - Young Citizens strike back ifjúsági cserére küldhettük el 6 magyar fiatalunkat. Szeptember 22-én részt vettünk a Rákóczi Digitális Akadémia: Ismerd meg Te is Európát az Erasmus+ rpogrammal című partnerbeszélgetésén. Október 14-16. között 3 eseménnyel vontuk be a helyi fiatalokat az ErasmusDays nemzetközi eseménysorozatba. Október 21-27. között megrendeztük 2 ifjúsági csere előkészítő találkozóját. Október 29 - november 7 között Csehországban a Youth Catalyst 2.0 training for trainers Erasmus+ képzésen vettünk részt a Balmádifjak Csapatával.

2021. november 14-22. között lefacilitáltuk a WEuropeans Erasmus+ ifjúsági cserénket 38 fiatallal 6 országból. November 24- december 3. között pedig lefacilitáltuk a Health Enriches and Lightens THinking Erasmus+ ifjúsági cserénket, szintén 38 fiatallal 6 országból. December 4-12. között pedig megszerveztük az Ignite the Rural Youth projektünk InspireUp! Erasmus+ tréningjét 40 fiatallal 7 országból. 

Tevékenységeinket a Balmádifjak szuper Csapatával, helyi önkénteseink részvételével, és toborzásukkal karöltve csináljuk. Büszkék vagyunk a tényre, hogy a középiskolai közösségi szolgálaton kívül is vannak visszatérő önkénteseink. Folyamatosan ösztönözzük és támogatjuk a fiatalok egyéni és kiscsoportos kezdeményezéseit, segítünk a megvalósításban. 

 

Jelenleg 2 pillér szimbiózisában és egyensúlyában működik a Balmádifjak Csapata:

1. Ép testben ép lélek, tartja a mondás: A mentális és fizikális egészség, a fiatalok mentálhigéné egyensúlyának kialakításában való segítség.

2. A fiatalok munkavállalásra való felkészítése, a jelenlegi változó munkaerőpiaci helyzet megértése, ehhez a témakörhöz kapcsolódik a kommunikációs, a média-, és a protokolláris ismeretek elsajátítása, az önismeret és a csapatban való együttműködés művészete, a nyelvtanulás.

A két pillért hazai és nemzetközi projektek összhangja teszi különlegessé. Együttműködünk helyi civilszervezetekkel és döntéshozókkal. Nemzetközi perspektívában pedig külföldi tapasztalatcserére, élményalapú oktatási módszerek megismerésére önkéntességre buzdítjuk és ösztönözzük fiataljainkat. 

 
Balmádifjak térkép sárga.png

Szeretnél a Balmádifjak Csapat tagja lenni?

Mindig örömmel várjuk az új önkénteseket, a Balmádifjak Crew új tagjait!

Küldj egy üzenetet, keress minket bártan itt és közösségi médiafelületeinket is!